Tavaly nyáron épp hogy kétéves kisfiam az erdőszélen beszaladt az ott lengedező lepkék közé, és földöntúli boldogsággal az arcán kergette őket, „pepe, pepe” felkiáltással. Persze a kislányom is hamarosan csatlakozott hozzá. Végül félórás szaladgálást és jókedvet köszönhettünk e kecses lényeknek. A lepkék, pillangók nem csak a gyerekek figyelmét ragadják meg, mindenki szívesen csodálja őket (na jó, talán a káposztára épp petét rakó lepke kivétel egy kicsit). Engem valahogy megnyugtat a látványuk. Az is jóleső érzéssel töltheti el a pillangóbarát kert tulajdonosait, hogy így hozzájárulhatnak az olyan fajták megóvásához, amelyek élőhelye beszűkült, eltűnt vagy élhetetlenné vált. De mit kell tennünk, hogy meglátogassanak minket?

 

Először is foglalkozzunk a kevésbé vonzó formájával: a hernyóval. A kert egyik eldugott (és a gyerekek által ritkán látogatott) zugában hagyjunk meg néhány tő csalánt. Hadd nőjön nyugodtan, ne vágjunk belőle még permetléhez sem. Számos lepkefaj rakja le itt a petéit és a hernyók is ebből táplálkoznak. Azért legyünk résen: a csalán kúszógyökérrel terjed, ne hagyjuk, hogy meghódítsa a kertet.

 

A kifejlett pillangókat a folyton virágzó kert vonzza. A városi kertekben ritkán hagyjuk a füvet „gazosodni”, azaz általában nem hagyjuk meg a közte vadon nőtt lóherét, ibolyát, százszorszépet, amit a pillangók szeretnének. A virágoskertben azonban gondoskodhatunk a mindennapi nektárról. A pillangók szeretik például a nyári orgonát, mályvát, rózsát, mályvarózsát, őszirózsát, lángvirágot, kúpvirágot, hortenziát, kaprot, júdásfát. A virágokat napos helyre ültessük, és nem árt, ha van a közelben sütkérezésre alkalmas szikla is. Jól jön még egy eső elől védő, búvóhelynek, bábozódó helynek is alkalmas bokor. Figyeljük meg a környéken élő lepkefajokat: ha valamelyik elkerül minket, kifelejtettük a kertünkből az ő kedvenc csemegéjét.

 

Létesíthetünk pillangó-itatót is (tálkában cukros víz, esetleg gyümölcs, bár nálunk ezt pillanatok alatt ellepné a kertben élő milliárd hangya). A nagyon lelkesek pillangóházat is kitehetnek: ebbe a pillangó éppen belefér, de az őt üldöző madár már nem. Ha élelmet és védelmet is nyújtunk nekik, hálásak lesznek és beköltöznek hozzánk. Végezetül: nagyon fontos, hogy kerüljük a vegyszerek használatát.