Nagyapám szőlőt nevel a kertjében mióta az eszemet tudom. Általában szép termése van és jó bort is készít belőle. Gondosan ápolja, védi a szőlőt, ennek megfelelően permetezi is. Máig az orromban van a rezes-kénes permetlé szaga, pedig mi, gyerekek nem mehettünk ki aznap játszani. Emlékszem a gyümölcsökön látszó kék cseppek nyomára, amit elég nehéz volt nyomtalanul lemosni. Azóta tudom, milyen fontos része ez a kertészkedésnek. Ha a fagyok véget érnek, itt a tavaszi lemosó permetezések ideje, és én azon gondolkodom, mivel is permetezzek.

 

Pemetezés előtt azonban van egy fontos teendőnk: vakargassuk meg a fákat. Méghozzá drótkefével. Távolítsuk el az elhalt, meglazult kéregdarabokat, vágjuk le a mumifikálódott növényrészeket, kezeljük a metszés után létrejött nagyobb vágási felületeket, „sebeket”. A vakargatás előtt célszerű fóliát teríteni a fa alá, így összegyűjthetjük a leeső fertőzött részeket és a kéreg alatt szundikáló lárvákat. Az összegyűjtött anyagot a komposzt helyett a kukába tegyük, esetleg égessük el.

 

Ezután jöhet a permezés. A biológiai gazdálkodásban is használható réz- és kéntartalmú szer, ezek nem kerülnek be az érett gyümölcsbe. A rezet baktérium- és gombaölő szerként, a ként lisztharmat és atkák ellen vethetjük be. Ilyen szerek pl. a Vektafid termékcsalád tagjai, amelyek fő összetevője ráadásul a paraffinolaj (Vektafid S esetén a vazelinolaj), amely kitűnő rovarölő hatású. Ha nagyon fertőzött volt előző évben a permetezendő alany, mindenképpen érdemes ezzel próbálkozni.

 

Én szeretnék egy kicsit szigorúbb lenni saját kertünkben, ezért még az engedélyezett vegyszert is száműzném. Nagy kockázat nincs benne, házikertben nem létfontosságú a bőséges termés. Ha viszont bejön, nem kell aggódnom a permetezés miatt, nem kell erre az időre sem eltávolítani a gyerekeket (sőt, akár ők is permetezhetnek). Nem utolsósorban megkímélem a hasznos rovarokat a rovarölő hatásától. Idén csak és kizárólag a Biokal termékcsaládot fogom használni, amely a növények erősítésén túl a kártevők elriasztásában (a hangyák nem szeretik, ezt kipróbáltam) és a betegségek megelőzésében – gyógyításában is kompetens. Rendszeresen jelentkezem majd az eredménnyel, fényképekkel, ha mást is be kell vetnem, arról is hírt adok. Ki tart velem?